Rácalmás története

Rácalmás a Közép-Dunántúli régióban található hangulatos kisváros. A Duna jobb partján helyezkedik el, Budapesttől hatvan, Dunaújvárostól tíz kilométerre. Gyönyörű fekvése, természeti környezete, a nemzeti természetvédelmi oltalom alatt álló szigetvilág, a több ágra szakadó Duna, a műemlék épületek, és a több száz esztendős településszerkezetét megőrző Ófalu, valamint országos hírű fesztiváljai vonzó célponttá teszik a kikapcsolódásra vágyók számára. Rácalmás a római limes magyarországi szakaszának részeként világörökség várományos. Duna-szakasza a horgászok, evezősök, kerékpáros és gyalogos túrázók paradicsoma.

Megközelíthetősége kiváló, a település mellet halad el a 6. sz. főút, az M6-os autópálya, és a vasútvonal. Az M8-as autópálya Dunaújvárostól délre átívelő hídja 20 perces utazással elérhető. Rácalmás egy kishajó és csónakkikötővel rendelkezik, mely vízitúra megállóhelyeként is működik a ”Bejárható Magyarország” program részeként.

A település területe már az őskorban is lakott hely volt. Régészeti leletek tanúsítják, hogy a neolitikum és a bronzkor embere is megtelepedett a Duna fölé magasodó löszparton, de éltek itt kelták, rómaiak, avarok, és longobárdok is. A honfoglalás után magyar törzsek szálláshelye volt. Az első, a községre utaló írásos feljegyzés 1025-ből származik, Szent István király adománylevele említi Szigetfő néven. Négy településről van tudomásunk, melyek ezen a területen helyezkedtek el. Szigetfő mellett Almás, Tikus és Csetény szerepelnek az oklevelekben.

A török uralom, és a kiűzetésük céljából vívott 15 éves háború következtében elnéptelenedett a táj. Az 1600-as évek végén szerbek (rácok) telepedtek le a kihalt faluban, melyet III. Ferdinánd a Farkas és Lindvay családoknak adományozott, akik felépítették kúriáikat, kiskastélyaikat. 1696-ban már Rácz-Almás néven említik a községet. A közbirtokosok leszármazottai (akik közül a legismertebb Jankovich Miklós műgyűjtő és mecénás) a 20. század közepéig éltek a településen. A művelt köznemes fiatalok fontos szerepet vállaltak a reformkor és a szabadságharc, majd a kiegyezés idején. A lakosság földműveléssel, halászattal, hajózással, iparral, kereskedelemmel foglalkozott. Dunai vízimalmok őrölték a környék gabonáját, kápolna, iskola, községháza, szegényház épült (a római katolikus és a szerb templomot még az 1700-as években emelték). 1876 és 1899 között a község járási székhely volt.

Az első világháborúból a nyolcszáz bevonuló katona közül százhatvankettő nem tért vissza, nevüket a világháborús emlékmű őrzi. A „békeidőben” megerősödött a kisparaszti réteg, kisebb üzemek jöttek létre, kaszinó, és egyletek alakultak, megkezdődött a polgárosodás.

A második világháború idején három hónapig hullámzott a frontvonal ezen a területen, mérhetetlen károkat okozva. Az újjáépítést követően 1950-től nagyot változott a falu élete. A szomszédos Dunapentelén épülő Sztálinváros (a mai Dunaújváros) munkalehetőséget teremtett a lakosságnak. Az 1960-as években a löszfal csúszásának következtében a község központi része szinte megsemmisült a templommal, közintézményekkel, polgári házakkal, üzletekkel együtt. A hegy éltől a Duna felé eső területen építési tilalom lépett érvénybe. A fiatalok kezdtek elszivárogni a faluból.

Az 1990-es évektől a dinamikus településvezetés által megnyert pályázatoknak köszönhetően a hátrányokból sikerült előnyt kovácsolni. Az építési tilalom következtében az Ófalu tájhoz és a domborzathoz alkalmazkodó utcaszerkezete, a Duna felé lejtő kis utcák, girbe gurba közök, oromfalas parasztházak és a közéjük illeszkedő, városiasabb épületek, kis terek változatlanul megmaradtak. A szigorú szabályozásnak köszönhetően a partfal csúszásának megakadályozását célzó hatalmas beruházások következtében újra élővé váló településrészen egyedi, különleges hangulatú lakóövezet jött létre. A település csúszásmentes területén elhelyezkedő kúriák újjáépítése révén korszerű, ám a régi idők hangulatát idéző intézmények (iskola, óvoda, városháza, művelődési ház, turisztikai központ) jöttek létre, új egészségház, gyógyszertár épült.

A 2009-ben várossá nyilvánított település lakossága folyamatosan nő, újabb kertvárosi lakótelepek létesülnek. A Hankook Tire dél-koreai gumiabroncs-gyártó vállalat idetelepülése új lendületet adott az intézményhálózat bővítésének. Az árnyas fasorokkal övezett burkolt utaknak, kerékpárutaknak, virágos parkoknak, a sok-sok köztéri műalkotásnak, amelyek száma a városvédő egyesület által szervezett Raáb Ervin Művészeti Alkotótábor révén tovább gyarapodott, valamint a házak előtti gondozott utcafrontoknak köszönhetően több díjat nyert már Rácalmás a „Virágos Magyarországért” versenyen. Az „Év Települése” és „Fejér megye legkedveltebb kirándulóhelye” kitüntető címeket birtokló település, a városvédő és szépítő egyesület lelkes munkájának köszönhetően évről évre szépülő arcát mutatja az idelátogatóknak. A gazdag civil életnek, a lakosság és az önkormányzat példás együttműködésének, áldozatos munkájának köszönhetően szerethető, élhető település ez a kisváros.