Kedves Látogató!
Szeretettel és tisztelettel köszöntöm Önt Rácalmás város megújult honlapján! Remélem, hogy weboldalunk hasznos információkkal szolgál az Ön számára is. Célunk, hogy az oldal látogatói egyaránt megismerhessék településünk történetét, képet kaphassanak a közelmúltban lezajlott és a jövőben tervezett fejlesztésekről, bepillantást nyerhessenek a településünkön működő civil szervezetek életébe. Ügyfélbarát önkormányzatunk szolgáltatásainak segítségével bizonyos ügyeiket online is intézhetik településünk polgárai.
Büszkék vagyunk kiváló földrajzi elhelyezkedéssel, csodálatos természeti környezettel és remek infrastrukturális adottságokkal rendelkező településünkre. Varázslatos hangulatú, többszáz éves utcaszerkezetét megőrző Ófalunk, a Duna közelségére épülő vízisportolási, horgászati és természetjárási lehetőségek, műemlék épületeink, köztéri szobraink, országos hírű fesztiváljaink mind-mind olyan értékek, amelyek vonzóvá teszik településünket az itt élők és az ide látogató vendégek számára egyaránt.
Igyekszünk óvni értékeinket, ápolni hagyományainkat és összefogással, sok-sok munkával gyarapítani településünket. Kiemelt figyelmet fordítunk a helyi gazdaság erősítésére és a közösségépítésre, csakúgy, mint arra, hogy településünk mind vonzóbbá váljon az itt letelepedni vágyó családok és az üzleti befektetők számára is.
Rácalmás napjainkban csaknem ötezer kisvárosi polgár otthona, a régió egyik legfejlettebb települése és egyúttal kedvelt turisztikai célpontja is. Amennyiben Ön még nem járt nálunk, remélem, a közeljövőben személyesen is üdvözölhetjük városunkban!
Schrick István
polgármester