Görögkeleti szerb templom

A helyiek körében csak Ráctemplomként emlegetett szerb ortodox templom az állami műemlékvédelem alatt álló épületek egyike a településen. Természeti katasztrófák – tűzesetek, partfalcsúszások – következtében többször is újjá kellett építeni.

Az első kőtemplom az 1774-es év végére épült fel, az 1773-ban leégett fatemplom helyébe. A jelenlegi templomépület 1925 óta áll. Az eklektikus stílusban épült templom főbejárata a nyugati fekvésű főhomlokzaton található. Az előtér és a gyülekezeti tér egyaránt csehsüveg dongaboltozattal fedett, a lépcső tordasi vörösmárványból készült, a padozatot mozaiklapokkal fedték. Az ikonosztáz puritán asztalosmunka, gótikus csúcsíveket idéző ajtókkal. Benne, valamint a falakon is több, nagy méretű ikont helyeztek el. Az eredeti, 1740-ben készült Királykapu és a templom régi kegytárgyai a szentendrei Szerb Egyházi Múzeum legbecsesebb kincsei.