Slide 5 of 5.

ÉPÜL-SZÉPÜL A TÁJHÁZUNK

Rácalmáson jártak augusztus 6-án a Magyar Tájházak Központi Igazgatóságának néprajzos muzeológus szakemberei, akik helyszíni szemlét
tartottak a tájháznál. A szakemberek az önkormányzat felkérésére szakmai
segítséget nyújtanak a leendő tájház kiállításainak megtervezésében és
előkészítésében.
A vendégeket Németh Miklósné alpolgármester és Zsigmond László főépítész kalauzolta a területen, ahol az első két épület befejezését követően hamarosan indul a beruházás második üteme, a fogadóépület megépítése.
A szakemberek már a helyszínen is fogalmaztak meg szakmai javaslatokat, ezekről írásos összefoglalót küldenek majd az önkormányzatnak.
Együttműködésükkel igazán autentikus és szakmailag is magas színvonalú lesz a tájház kiállításainak felépítése, a korhű épületek berendezése.

Megszakítás